Nyílt levél Kovács Péter polgármesterhez

A XVI. KERÜLETI ELLENZÉKI PÁRTOK NYÍLT LEVELE KOVÁCS PÉTER POLGÁRMESTERHEZ

Tisztelt polgármester úr!

Mint ismeretes, Ancsin László XVI. kerületi jegyző már tavaly augusztusban bejelentette távozását és el is köszönt a XVI. kerületi újság egyik oldalán. Nem tudjuk távozásának okait, mindenesetre nagy titok övezi, hogy vajon miért is távozott ilyen hirtelen e fontos pozícióból. Érdemes lenne utána járni az igazságnak, de talán még érdekesebb lehet az, hogy vajon miért is tart, tartott közel fél évig, hogy ezt a pozíciót újra betöltse valaki?

Kovács Péter mindig hangoztatja magáról, hogy mennyire ügyel arra, hogy az önkormányzati munka során pártsemleges magatartást tanúsítson és az önkormányzati munkát ne terhelje a pártpolitika.

Kovács Péter nem „lacafacázik”, hogy csak idézzük 2019. január 13-ai polgármesteri interjújából. Nem tudjuk, hogy igaza lehet-e, de ez nem lacafacázás, hanem inkább egy helyben topogás. Netán valami más indok lapul a késlekedés mögött?

Azt is nyilatkozta Kovács Péter, hogy a január 13-át követő héten hallgatja meg a jelölteket és reméli, hogy talál majd közölük alkalmas személyt. Itt azonban nagyon sántít valami!

Kovács Péter nem lacafacázik és nem bíz mindent a véletlenre. Belehazudik a kamerába és úgy csinál, mintha nem lenne már meg a fejében, hogy vajon ki is lehet az igazi jelölt? Úgy csinál, mintha nem tudná, hogy Csomor Ervin alpolgármester is pályázott a tisztségre. Úgy csinál, mintha nem tudná, hogy egy fideszes alpolgármester azért nem kockáztatja pozícióját, hogy ne kapja meg a jegyzői feladatot. Úgy csinál, mintha nem tudná „volt” pártársáról, hogy az elmúlt hónapokban kilépett a pártból Csomor Ervin, hogy ne lehessen összeférhetetlenségről beszélni.

Kovács Péter (most már nem először) hülyének akarja nézni a kerület lakosságát, mintha nem is tudna az egészről. A féléves lacafaca arra kellett, hogy előkészítsék a terepet Csomos Ervinnek és azt a célt is szolgálta, hogy az idei önkormányzati választások előtt még egy időközi választást elkerüljenek a helyi fideszesek. Csomor Ervinnek ugyanis képviselőtestületi tagságáról is le kell mondania, de mivel egy új önkormányzati képviselő megválasztásának időpontja az őszi választások előtti fél éven belül lenne, így nincs szükség időközi választás kiírására.

Kovács Péter tehát a kerület jegyzőjének egy pártkatonát választott, ráadásul közvetlenül maga mellől, az alpolgármesteri székből. Semmivel sem különb a mi polgármesterünk, és már régen nem a kerület lakosságának érdekei, hanem saját és pártpolitikai érdekei az első számú szempontok Kovács Péternek.

Tiltakozunk Kovács Péter magatartása ellen! Az önkormányzati választások után az ellenzék sikeres szereplése esetén vizsgálatot fogunk indítani annak érdekében, hogy miért is kellett távoznia Ancsin Lászlónak és miért is került Csomor Ervin a jegyzői székbe.

A XVI. kerületi ellenzéki pártok nevében:

Nemes Gábor – DK
Csizmazia Ferenc – MSZP
Kóczán Károly – Momentum  
ifj. Mizsei László – LMP
Váczi Imre – PM
Tokody Marcell Gergely – Jobbik

(Kiemelt kép: Magyar Hírlap)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük