Jön, jön, jön… az szja határidő!

Az SZJA bevallások határidejét nem hosszabbította meg ezidáig egyetlen kormányrendelet sem, így az továbbra is 2020. május 20-a.

SZJA bevallást 3 féle módon tudunk tenni:

  1. Adóbevallás tervezet: ezt az adóhivatal mindenki részére elkészítette, az ügyfélkapun a magyarorszag.hu-ra belépve az eSZJA menüpontban található.

    Két részből áll, az egyik maga a feltöltött bevallás, a másik a nyilatkozat az adó 1+1%-áról.

    A bevallástervezetet itt meg lehet nézni, kinyomtatni, ellenőrizni, módosítással belejavítani, ahogy a nyilatkozatba is itt lehet beleírni a támogatott szervezet és egyház adatát.
    Fontos, aki egyéni vállalkozó, az nem fogadhatja így el a tervezetet, neki az egyéni vállalkozása adataival ki kell egészítenie!
    Aki nem módosítja, sőt hozzá sem nyúl, azt május 20-án éjfélkor úgy tekinti a NAV, hogy ez az érvényes, beadott bevallása!
    Aki SMS-ben március közepéig kérte, annak már kipostázták ugyanezt, ha kér változtatást, akkor a levélben érkezett tervezet melletti nyomtatványon teheti azt meg.

    Ha visszaigényelhető adó van, akkor csak úgy kerül kiutalásra, ha ez jelölve van a tervezeten, megadva a postacím, vagy a bankszámlaszám, mert ha nem kéri az adózó, akkor a NAV önmagától nem utal vissza. Ugyanígy kell módosítani benne, ha jár valamilyen kedvezmény, amit év közben nem vettünk figyelembe, vagy volt még olyan plusz jövedelem, jellemzően ilyen az ingatlan eladás vagy bérbeadás, amiről a NAV most, tőlünk fog értesülni.

  2. 19SZJA bevallás kitöltése elektronikusan az ANYK programban (1953-mas leánykori nevén fellelhető), ami az ügyfélkapun keresztül továbbra is beküldhető az előző évekhez hasonlóan.
    Ha nincs ügyfélkapu, akkor kinyomtatás után postán is feladható, fontos, hogy a feladás napja a postai bélyegzőn május 20-ánál ne legyen később. Ez utóbbi esetben a nyomtatvány első oldalának alján, a jelölt részen alá is kell írni!

  3. Él még a barlanglakó módszer, amikor be kell sétálni bármely nyitva lévő ügyfélszolgálatra (nagyon kevés, és rendkívül korlátozott időtartamban van nyitva!), és ott kérni nyomtatványt, majd azt kitölteni és postázni, vagy személyesen leadni. Ez utóbbiból lesz már a legkevesebb.

Mindhárom esetben fontos, ha elcsúszik valaki a határidővel, akkor minél hamarabb pótolja!

Ha egyéni vállalkozó, akkor két szintén fontos tudnivaló:

  • Csak elektronikusan küldhető be, vagy az adótervezet elfogadásával, vagy a 19SZJA nyomtatvány ügyfélkapun történő beküldésével.
  • Azon egyéni vállalkozók, akiknek csak KATA adózású bevételük volt, és február 25-én ezt már bevallották, ők sem ússzák meg a május 20-i határidőt, mert az egyéni vállalkozói adószámukat bele kell írni az adótervezetbe, avagy a 19SZJA bevallásba és nullásan is kötelesek beadni a május 20-i határidőig.

Ha valaki bizonytalan, kérdése van, akkor a NAV ügyfélszolgálatokat tudja megkeresni telefonon, és tud kérdéseket feltenni, bár ők is csökkentett üzemmódban dolgoznak így a vészhelyzet okán.

Aki biztosra akar menni a bizonytalanban, azok forduljanak adótanácsadóhoz, könyvelőhöz, mindenképpen gyakorlott szakemberhez.
Nem kell megijedni, az adóbevallások 80%-a pont úgy jó, ahogy az a tervezetben szerepel, hozzá sem kell nyúlni.

Ökrös Erika

Ökrös Erika

A Momentum XVI. kerületi helyi szervezetének alelnöke.