Bejelentették az ellenzéki polgármesterjelölteket a fővárosban

Négy ellenzéki párt állapodott meg Budapesten a polgármesterjelöltekben. Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum döntött úgy, hogy együttműködik az őszi önkormányzati választáson. Az LMP ugyan részt vett a tárgyalásokon, de nem állapodott meg a többiekkel, a Jobbik részvételének szükségességéről nincs konszenzus. Itt a polgármesterjelöltek listája. – írja az index.hu

Az ellenzéki megállapodást közös sajtótájékoztatón jelentette be a budapesti Városházánál Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke; Gy. Németh Erzsébet, a DK országos elnökségének tagja; Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja és Donáth Anna, a Momentum alelnöke.

A kerületi polgármesterjelöltek listájában még lehetnek változások (például az LMP beszállásával). Ám a jelenlegi helyzet szerint velük győzné le az ellenzék a Fidesz jelöltjeit:

  • I. V. Naszályi Márta – Párbeszéd – helyi képviselő
  • II. Őrsi Gergely – MSZP – helyi képviselő, az MSZP budapesti alelnöke 
  • III. Kiss László – MSZP – helyi képviselő
  • IV. Déri Tibor – Momentum 
  • V. Tüttő Kata – MSZP – országos elnökségi tag, XII. kerületi képviselő
  • VI. Soproni Tamás – Momentum – volt alelnök
  • VII. Niedermüller Péter -DK – EP-képviselő
  • VIII. Pikó András – Momentum – civilként jelölik, újságíró, a Klubrádió műsorvezetője; még nem vállalta el 
  • IX. Párbeszéd jelöl, de nincs döntés még, kit
  • X. Somlyódy Csaba – MSZP – helyi képviselő
  • XI. László Imre – DK – országgyűlési képviselő, a Szent Imre kórház volt főigazgatója
  • XII. Élő Norbert – DK – budapesti politikus
  • XIII. Tóth József – MSZP – jelenlegi polgármester
  • XIV. Horváth Csaba – MSZP – fővárosi képviselő
  • XV. Németh Angéla – DK – jelenlegi polgármester
  • XVI. Nemes Gábor – DK – volt BKV-s szakszervezeti vezető
  • XVII. Gy. Németh Erzsébet DK – fővárosi képviselő
  • XVIII. Szaniszló Sándor – MSZP – fővárosi képviselő
  • XIX. Gajda Péter – MSZP – jelenlegi polgármester
  • XX. Szabados Ákos – (MSZP-s kvótán) – jelenlegi független polgármester
  • XXI. Takács Mónika – MSZP – helyi képviselő
  • XXII. Havasi Gábor – Momentum
  • XXIII. Momentum jelöl, de még nincs döntés, kicsodát 

Arról sincs még döntés, hogy milyen jelölőszervezet színeiben indulnak, vagy netán pártlogókkal. De arról megállapodtak, hogy nemcsak a polgármesterjelölti posztokon, hanem az egyéni választókerületekben is közös jelölteket indítanak. 
Egyéni választókerületi szinten több helyen is teljes a koordinálás és az együttműködés mind a hat ellenzéki párt között, tehát az LMP és a Jobbik is részt vesz ezeken a tárgyalásokon.

A 16. kerületben Nemes Gábor, a DK helyi elnöke és korábbi parlamenti képviselő-jelöltje indul a jelen állapotok szerint.

(Forrás: index.hu)
(Kiemelt kép: index.hu)